Most akkor mi legyen az inkubátorokkal?

Időről időre felpislákol/lángol/éled az a vita, hogy jó megoldás-e a kórházakhoz kihelyezett ún. babamentő inkubátor használata a nem kívánt babák számára?

A Notthingham-i Egyetem friss kutatása szerint, a 28 EU-tagállam kevesebb mint felében (Ausztria, Belgium, Csehország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Németország, Olaszország, Portugália, Szlovákia) működő rendszer lényege, hogy azok az anyák, akik valamilyen okból nem tudnak gondoskodni újszülöttjükről, az inkubátorba helyezéssel hozzájárulnak a baba titkos örökbeadásához. Magyarországon a csecsemő hathetes koráig gondolhatják meg magukat, az örökbefogadást ezután az illetékes gyermekvédelmi szakszolgálat intézi.

Izgalmas önmagában az is, hogy az inkubátort működtető országok 55%-ában nem érhető el arra vonatkozó központi statisztika, hány gyermeket hagytak ott évente, szóval nem tudjuk azt sem, hatékony-e egyáltalán?

Az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága (tehát az ENSZ Közgyűlése felhatalmazása alapján működő, gyermekjogi-gyermekvédelmi szakértőkből álló független testület, amelyik monitorozza, hogy az országok hogyan hajtják végre az ENSZ Gyerekjogi egyezményét) ajánlást fogalmazott meg legutóbb Lengyelország (mint ahogy korábban számos más ország, köztük tavaly Magyarország számára is), hogy az inkubátor program helyett inkább tegyen meg mindent az Egyezmény minden rendelkezésének megfelelő alternatívák mihamarabbi megerősítése és előmozdítása érdekében. Éppen a krízisterhes anyukák és a gyerekek érdekében. 

Mert, aminek egy végső megoldása (akár jónak, akár rossznak tartjuk) az inkubátorba tétel, azt úgy hívjuk, hogy gyermekelhagyás.

Ami korábban Magyarországon is bűncselekmény volt (és most is az, pl. az Egyesült Királyságban), minthogy aggályos az most is, ha hasonló módon, de nem az inkubátorban, hanem egy kórház szülészetén vagy más osztályán, vagy az inkubátor mellett egy kosárba téve, vagy más módon elhagynak egy nem kívánt gyereket.

Most éppen az egyik hazai politikai csoport vette elő a témát itthon, annak alátámasztására, hogy "a tolerancia bajnokai (mármint az ENSZ- a szerző.) – akik a szolidaritás, egyenlőség, elfogadás jelszavakkal kampányolnak – most bebizonyították, hogy ismét csak üres szavakat mondanak, és a balliberális, magukat jogvédőnek mondott szervezetek családellenes törekvéseit támogatják."

Na, akkor most vegyük sorra az inkubátorral kapcsolatban felmerülő, és tárgyalandó érveket. 

Merthogy ez nem olyan egyszerű, hogy inkubátor kontra kút/szemetes/wc.

És éppen amiatt, mert ez a kérdés érzékeny eléggé ahhoz, hogy hazai vonatkozásában elidőzzünk az összes oldalán. Az inkubátor tehát,

  • igen, életet ment. Kétségtelenül. 

(És csak csöndben: a Gyermekjogi Bizottság szakértői a gyermek élethez való jogát nem megkérdőjelezve, kérik megfontolni az Egyezményben rögzített, többi gyermekjogot is), de...

  • nem tudjuk semmilyen hivatalos statisztika alapján mérni, hogy a programmal arányosan az újszülött-csecsemőgyilkosságok száma csökkent-e;
  • ugyanakkor azt tudjuk, hogy a nem kívánt terhességek, abortuszok száma még mindig magas, lásd: 2011-ben a 88.049 élve születés mellett közel 40.000 terhesség megszakítás történt, ebből a 15-19 év közötti korosztályra közel 5000 eset jut, a 15 év alatti korosztály esetében pedig 2000 óta folyamatosan közel 200 terhesség megszakítás történik évente;
  • a családvédelmi szolgálatban dolgozó védőnők 2011-es adatai szerint a terhességmegszakítást kérelmező lányok, nők 45 %-a nem használt semmilyen fogamzásgátlási módszert;
  • a krízisterhes anyák tipikusan nincsenek (vagy nem feltétlenül vannak) benne a várandósgondozás rendszerében;
  • na meg, ha nem ismerjük a gyermekelhagyás okait, küzdeni sem tudunk ellene hatékonyan;
  • az inkubátorban hagyott gyerekek száma hektikusan alakul, és viszonylag alacsony; de országosan összesített adatot erről sem ismerünk - a tudományosnak nem tekinthető, informális saccolás szerint az országos átlag évi egy-két inkubátorbaba, de volt olyan év, amikor négy-öt volt, máskor egy se.
  • a most elérhető inkubátorokról tájékozódni nagyon nehéz (próbáld csak meg elérni a listát); 
  • ezek az inkubátorok megyei kórházaknál, nagyobb városokban vannak, szóval elég életszerűtlen, hogy egy frissen szülő nő minden szempontból izolált környezetből, titokban tartott terhessége után elutazzon (hogy?) a legközelebbi, megyeszékhelyen található inkubátorhoz;
  • és nem egyértelmű annak megítélése sem, hogy az anyák hagyják – szabad akaratukból – a csecsemőket az inkubátorban vagy pl. harmadik személy (pl. egy futtató).

Az állam részéről nemcsak azt az "jó" üzenetet hordozza az inkubátor program, hogy van segítség, hanem azt a rossz üzenetet is, amit az ombudsman egy 2013-as jelentésében is megtalálunk problémaként, hogy az állam nem segíteni és megoldani akarja a krízishelyzetet, (azaz segíteni a családot egy gyermek fogadására, és megelőzni egy lehetséges következő előfordulást), hogy a krízisben lévők ne kérjenek professzionális segítséget maguk és családjuk számára a kórháztól, védőnőtől, stb., hanem terhesgondozási, orvosi segítség nélkül, vagy esetleg azt igénybe véve, de helyzetüket titokban tartva, hagyják örökbeadható újszülöttjüket egy meghatározott helyen.

Na meg, gyermekjogi szempontból még itt vannak ezek is, hogy

  • a gyerek minden adat nélkül marad ott, azaz semmilyen információ nincs biológiai szüleiről, ezzel sérül a származás megismeréséhez való alapvető emberi joga, az identitáshoz való joga 
  • elvész, hogy megismerhesse bármikor vérszerinti szüleit (képzeljük el egy percre a kamasz önmagát kereső gyereket ebben a helyzetében) és pl. semmilyen információ nincs és nem is lesz megismerhető pl. az örökletes betegségek kapcsán sem.
  • a gyerekelhagyása, mint elhanyagolás, rossz bánásmód, a gyerekek elleni erőszak egyik formája, amely ellen valamennyi államnak fel kell lépnie a Gyermekjogi egyezmény 19. cikke szerint.

Miközben vannak alternatívák és jó, jobb, még jobb gyakorlatok

A gyermekelhagyások megelőzésére vonatkozó alternatív modellek számos országban léteznek, például: 

  • Franciaországban gyakorlat (1941 óta) az anonim szülés megfelelő szabályozása, a családtervezési szolgáltatásokhoz és a születésszabályozáshoz való hozzáférés biztosítása, a veszélyeztetett családok részére az aktív és gyorsan reagáló szociális háló működtetése, támogató anyaotthonok működése, ahol nemcsak a várandósság ideje alatt, hanem a gyermek 1 éves koráig bent maradhatnak az anyák. 
  • Az anonim szülés amúgy lehetséges Ausztriában, Görögországban, Luxemburgban, Csehországban is.
  • Bulgáriában (!) a gyermekelhagyás megelőzésére egységes útmutatót dolgoztak ki, amelynek alkalmazását a gyermekvédelmi rendszerben és a kórházakban vezették be. 
  • A csecsemőgyilkosságok megelőzéséhez célszerű lenne tanácsadó hálózat létrehozása és ingyenes segélyhívószám működtetése a válságban lévő várandósok számára.
  • Jó lehet, egy 24 órában hívható, akár több intézményt, régiót lefedő flexibilis, mozgó szociális szolgálat, ahonnan a segítő szakember már a vajúdás fázisában felkeresné a szülő nőt a szükséges egészségügyi ellátás, szociális támogatások és teljes körű tájékoztatás biztosítása céljából.  
  • A védőnők, gyermekjóléti szolgálatok, háziorvosok számára kéne olyan, a prevenciós munkához szükséges speciális gyakorlati útmutató (és képzés), amely a krízishelyzetbe kerülő, és a környezetüktől kellő segítséget nem kapó, veszélyeztetett nők megtalálását, elérését, így időben történő ellátását lehetővé tenné.

És mindenek előtt - kiindulva saját iskolai "felvilágosító óra" cikiség élményeinkből, - a köznevelési programokat nem lenne kártékony bővíteni (de rendesen) a gyerekek test- és egészségtudatos családtervezési ismereteivel is. Hogy a pozitív szülőség praktikák terjesztéséről már ne is beszéljünk. Illetve dehogynem: beszéljünk! Méghozzá, a legmagasabb döntéshozók szintjén is, mert, hogy az a nem kívánt gyerekek érdeke.

Hú, és ez mind az inkubátor program kapcsán jött elő.

Népszerű
;